A nyelvújítás és előzményei
A nyelvújítás
1711 után az anyanyelv használata visszaszorult a közéletben, megnőtt a német és latin hatás. A felvilágosodás korában központi kérdéssé lett nyelvünk államnyelvvé tétele, egyenjogúságának biztosítása a művelődésben és a közéletben. 1944-ben a magyart államnyelvvé nyilvánították.
Nyelvünket meg kellett tisztítani az idegen hatásoktól, gazdagítani kellett a szókincset. Fontos feladat volt sokszínűségének biztosítása. Rájöttek, hogy az anyanyelv a nemzeti felemelkedés és megmaradás legfőbb záloga.
1780-tól folyóiratok, napilapok jelentek meg, fejlődött a tudományos és szépirodalmi könyvkiadás. Először Széphalom, majd a 20-as évektől Pest lesz a nyelvművelő mozgalom központja. A fejlődés óriási méreteket öltött. Szótárak, szójegyzékek stb. jelentek meg.
A XIX. század első két évtizedében folyt a Kazincy (1759-1931) vezette nyelvújítási harc. A szembenálló felek a hagyományőrzők (ortológusok) és a nyelvújítók (neológusok) voltak.
1811. Kazincy : Tövisek és virágok
1813. Mondolat - gúnyirat
1815. Felelet a Mondolatra (Kölcsey és Szemere)
1819. tudományos gyűjtemény
Ma már tudjuk, hogy a magyar nyelvnek szüksége volt a tudatos alakításra és gyarapításra. Igaz ugyan, hogy néhány szélsőséges szóalkotás nem állta ki az idő próbáját.