A nyelvújítás

1711 után az anyanyelv használata visszaszorult a közéletben, megnőtt a német és latin hatás. A felvilágosodás korában központi kérdéssé lett nyelvünk államnyelvvé tétele, egyenjogúságának biztosítása a művelődésben és a közéletben. 1944-ben a magyart államnyelvvé nyilvánították.

Nyelvünket meg kellett tisztítani az idegen hatásoktól, gazdagítani kellett a szókincset. Fontos feladat volt sokszínűségének biztosítása. Rájöttek, hogy az anyanyelv a nemzeti felemelkedés és megmaradás legfőbb záloga.

1780-tól folyóiratok, napilapok jelentek meg, fejlődött a tudományos és szépirodalmi könyvkiadás. Először Széphalom, majd a 20-as évektől Pest lesz a nyelvművelő mozgalom központja. A fejlődés óriási méreteket öltött. Szótárak, szójegyzékek stb. jelentek meg.

A XIX. század első két évtizedében folyt a Kazincy (1759-1931) vezette nyelvújítási harc. A szembenálló felek a hagyományőrzők (ortológusok) és a nyelvújítók (neológusok) voltak.

– 1811. Kazincy : Tövisek és virágok

– 1813. Mondolat - gúnyirat

– 1815. Felelet a Mondolatra (Kölcsey és Szemere)

– 1819. tudományos gyűjtemény

Ma már tudjuk, hogy a magyar nyelvnek szüksége volt a tudatos alakításra és gyarapításra. Igaz ugyan, hogy néhány szélsőséges szóalkotás nem állta ki az idő próbáját.

Utolsó módosítás: 2010. december 7., kedd, 03:53