A középkori zene – gregorián ének

Az ókeresztény egyház szertartási éneke. Latin nyelvű egyszólamú énekes kultúra, amely kb. 2000 év fejlődését, változásait viseli magán. A gregorián énekben a dallam az uralkodó kifejező eszköz, a ritmus alárendelt, ill. annak szerepe még ma sem tisztázott.

Az ősi dallamok közösségi alkotások. A dallamok mind szövegesek, egy szótagra rendszerint több hang is jut, ezt nevezik melizmás éneklési módnak. I. Gergely pápa idején, a VII. sz.- ban kezdték rendezni a szinte áttekinthetetlenül hatalmas, variáltságában szerteágazó anyagot, ezért róla nevezik e dallamokat gregoriánnak, vagyis Gergely-félének. A gregorián ének virágkorát a XI -XII. sz.- ban élte. Magyarországii változatai nagy hatással voltak a magyar műzene kezdeteire, sőt a korai magyar népdal egyes típusaira is.

 A dallamok írásbelisége az ezredforduló körül kezd kialakulni. Ez az ún. neumás hangjegyírás, amely a dallam mozgási irányát jelezte, pontos hangközök nélkül. A vonalrendszer kialakulása, a hangjegyek írása, a szolmizációs hangnevek alkalmazása a XI. sz.-ban élt Arezzói Guidó nevéhez fűződik. Ez a fejlődés azonban nem egy emberhez kötődő, hanem kb. két évszázadon át  tartó bonyolult folyamat volt.

 A gregorián ének modális zene, de világosan felismerhetők benne az ősibb pentatónia dallamfordulatai is. A középkori népnyelvű korál dallamának legtöbbje gregorián ének eredetre vezethető vissza. A gregorián énekből mint Európa kimeríthetetlen dallamtárából szinte minden zenei stíluskorszak merített, a zeneművek témáiként szívesen használták.

a nagyrészt I. Gergely pápától összegyűjtetett egyszólamú, zenei kíséret nélküli egyházi énekek; recitáló dallamformálás, egyes esetekben ötfokú hangnemek jellemzik őket.

Zenében a stíluskorszak idején önállósult az ellenpontos szerkesztésmód. A korai polifónia XII-XIII. századii virágkora az ars antiqua, a párizsi Notre Dame-iskolához kötődik. A polifónia XIV. századi megújítói, továbbfejlesztői az ars nova mesterei. A gótika egyik nagy műformája a motetta, amelyet cantus firmus technikával szerkesztettek. Gyakori, hogy pl. a mise minden tétele azonos cantus firmusra, vagyis énekes dallamra épült, s ez lehetett közismert gregorián ének, korális v. divatos francia chanson.

 A gótika világi zenéjét a XII-XIII. században a francia trubadúrköltészet a XIII-XIV. században a német minnesänger-költészet képviselte. A hangszerek közül csak az orgona vonulhatott be a templomi gyakorlatba. A többi hangszer a lovagi költészetet, az udvari életet szolgálta. Ekkor került Európába az araboktól a hegedűfélék őse, a fidula. Tovább éltek az ókor hangszerei: a hárfa, a síp, a dob, s alkottak alkalmi hangszercsoportokat, hangszeres kíséretet.